Belföld

A gyerekeket is súlyosabban érinti most a koronavírus

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az ATV Híradójának nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg mintegy két-háromszor annyi gyermek van kórházban, mint a járvány korábbi szakaszaiban, és van olyan gyermek, aki a szövődmények miatt gépi lélegeztetésre szorul. Eddig mindenkit sikerült megmenteni.

A gyerekeket is súlyosabban érinti most a koronavírus
hirdetés

A gyermekkórház főigazgatója az ATV Híradónak elmondta azt is, hogy több vidéki kórház vezetőjével is beszélt, s országszerte az a tapasztalat, hogy a harmadik hullámban a vírus sajátsága a gyorsabb terjedés mellett, hogy több a gyermek beteg is, akik közül többen kórházi kezelést igényelnek.

Noha nagyon ritka gyermekeknél az a súlyosság a koronavírus-megbetegedés esetén, ami a felnőtteknél jelentkezhet, azért nem lehet gyermekkorban sem banálisnak tekinteni most már a fertőzést. Volt olyan eset is, amikor nem invazív lélegeztetést kellett alkalmazni, főként az elhízott gyermekeknél és kamaszoknál, akiknél a magasabb súly is rizikófaktor.

hirdetés

A gyermekeknél előfordulhat még a sokszervi gyulladásos betegség is, amely egy hónappal az akut fertőzést követően jelentkezik. Az érintettek akár intenzív osztályos kezelést is igényelhetnek, valamint átmenetileg előfordulhat, hogy gépi lélegeztetésre szorulnak. Eddig néhány nap küzdelem után minden beteg gyermeket sikerült megmenteniük az orvosoknak.

A kórházigazgató szerint a gyermekeknél változó a tünettan, a heveny vírusfertőzés azonban aggodalomra adhat okot, csakúgy, mint a láz, az ízlelés elvesztése, a légzési nehézségek, továbbá ezek szövődményei, a nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás, a bőrkiütés, a nyálkahártya, kötőhártya gyulladása, és a keringési, légzési elégtelenség is. Megeshet, hogy hosszú, akár hetekig, hónapokig tartó covid-betegség alakul ki egyes gyermekeknél.

Velkey György úgy véli, nincs ok arra, hogy ne oltanák idővel a gyerekeket is – néhány hónap múlva meglátása szerint már ott leszünk, hogy a gyerekek is olthatóak lesznek. A gyerekek oltása egyébként azért is indokolt, mert közöttük széles körben terjed a vírus, és sokszor ők betegítik meg a felnőtteket, e láncot pedig meg kell szakítani.


hirdetés

További híreink
hirdetés