hirdetés
Belföld

A kormány visszavonná az úgynevezett „civiltörvényt”

Beadta a kormány a javaslatot, amellyel hatályát vesztené az úgynevezett „civiltörvény”.

A kormány visszavonná az úgynevezett „civiltörvényt”
hirdetés

A 2017-es magyar civiltörvényt akkor azzal indokolták, hogy az átláthatóság érdekében van szükség a változásra. Ennek értelmében a külföldről támogatott egyesületeket és alapítványokat évi legalább 7,2 milliós támogatás esetében arra kötelezték, hogy a bíróságon jelentsék ezt be.

A hvg.hu szerint az újabb javaslat szerint ugyanakkor 20 millió forintos mérlegfőösszeg fölött az egyesületek és alapítványok zöméről az Állami Számvevőszék készítene évente jelentést.

Nem vonatkozik ez előbbi a vallási közösségekre, nemzetiségi szervezetekre, de a sportegyesületekre sem.

Az Európai Unió Bírósága a portál szerint tavaly nyáron mondta ki, hogy nem egyeztethető össze az uniós joggal a magyar civiltörvény, hiszen hátrányosan megkülönböztető, valamint indokolatlan korlátozásokat vezet be.

hirdetés

A kormány ekkor már arra utaló nyilatkozatokat tett, hogy a törvény visszavonását tervezik, amire most, megközelítőleg fél évvel a bírósági döntést követően kerülhet sor.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés