hirdetés
Belföld

Eldőlt, miről szól a következő nemzeti konzultáció

Véglegesítette a nemzeti konzultáció kérdéseit és témáit a kormány, s tudtató, hogy tizennégy kérdés lesz a kérdőíven, amelyek a migráció mellett a gazdaság és a hazai vakcinagyártás témáját is felölelik.

Eldőlt, miről szól a következő nemzeti konzultáció
hirdetés

A kormány Facebook oldalán megjelent egy videó, amelyben Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a konzultáció a járvány utáni életről szól majd, így a rajta szereplő tizennégy kérdés zöme gazdasági jellegű lesz, s többek között a minimálbérről, a családi adó-visszatérítésről, valamint a hitelmoratóriumról szól majd.

Emellett azonban a migrációval és a hazai vakcinagyártással kapcsolatos kérdések is szerepelnek majd a kérdőíven – írja az Index a videóban elhangzottak alapján.

A kormányszóvivő a videóban kiemelte, hogy a járvánnyal megváltozott a világ, s rámutatott arra, hogy a veszélyek; a járványok és a népvándorlások korát éljük. Így mindent meg kell tenni azért, hogy megerősítsük Magyarországot, aminek módjáról most a konzultáció révén az emberek is elmondhatják a véleményüket.

Ezúttal is vissza lehet küldeni a kérdőíveket postai úton és online is.

hirdetés

(A borítókép forrása: MTI/Balogh Zoltán)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés