hirdetés
Belföld

Felügyelet nélkül kószáló kutyák támadtak egy kislányra Miskolcon

Az iskola portása lépett közbe, azonban még így is több sérülést elszenvedett a tízéves gyermek.

Felügyelet nélkül kószáló kutyák támadtak egy kislányra Miskolcon
hirdetés

Kedden reggel a miskolci Sétány utcán egy iskolába tartó tízéves kislányra támadott öt felügyelet nélkül kószáló kutya, amelyek közül négy meg is harapta – írja a boon.hu.

A lap úgy tudja, hogy az iskola portása szemtanúja volt a támadásnak, és a gyermek segítségére sietett. Egy szülő is segített, így közösen elzavarták az állatokat, a kislányt pedig az épületbe vitték, ahol a portás azonnal segítséget kért.

A kislány kezét és lábát is érték harapások, s a helyszíni ellátást követően kórházba szállították őt, ahol összevarrták a sebeit.

A megyei rendőr-főkapitányság a lap érdeklődésére megerősítette, hogy kutyatámadás történt, valamint elárulták, hogy nyomozás indult az ügyben. Az elsődleges adatok szerint a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de csak a teljes gyógyulást követően tudnak erről pontosan nyilatkozni.

hirdetés

A boon.hu szerint nem kóbor kutyák támadtak a gyermekre, hanem egy közeli területről szabadultak el az ebek.

(A borítókép forrása: Pixabay.com / PDPics)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés