hirdetés
Belföld

Gyermektartást fizettetnek a magatehetetlen, kómában lévő anyával

A magatehetetlenül, kómában fekvő nőt nyolc éve édesanyja ápolja, a volt férj azonban gyermektartást követel, amit a bíróság szerint is ki kell fizetnie a nőnek.

Gyermektartást fizettetnek a magatehetetlen, kómában lévő anyával
hirdetés

Egy Somogy megyei férfi gyermektartásért perelte be volt feleségét, aki azonban már nyolc éve fekszik magatehetetlenül kómában egy műtétet követő kórházi fertőzés következtében. A nőt édesanyja ápolja 24 órában, ám az apa vele szemben is végrehajtást kezdeményezett rokontartás címen – írja a Blikk.

A két nő így több mint 400 ezer forint tartozásnál tart, holott a – most már közel 17 és 18 éves – gyermekeket a nagymama állítása szerint azóta nem is látták, hogy az anya kórházban van.

A gyerekek azt követően kerültek az apához, hogy a nő állapota megromlott, azóta viszont még a nagyszülői láthatásra sem vitte el őket apjuk, s anyjukhoz egyáltalán nem engedi el őket a nagymama elmondása szerint.

„Az első három évben a lányom nagyon sokat nézte az ajtót és sírt, amikor szóba kerültek a gyerekei, vagy ha régi videókon meghallotta a hangjukat. Azóta már rájöhetett, hogy hiába vár”

hirdetés

– fogalmazott a nő.

A testvérpár negyven éves édesanyjának állapota nyolc éve romlott le, amikor egy jóindulatú agydaganat eltávolítását követően egy kórházi baktériummal megfertőződött. Azóta nem tud beszélni, s noha csak pislogással tud reagálni, eközben mindent megért abból, ami körülötte történik. A nő anyja szerint létezik egy speciális barcelonai kezelés, amely segíthetne a lányán, azonban erre nincsen pénzük.

Mindeközben beperelték a kórházat is, hiszen amellett, hogy ott fertőződhetett meg a nő a baktériummal, a fertőzést követően úgy vélik, nem kapott antibiotikumos kezelést sem.

A lapnak nyilatkozó dr. Tran Dániel azt mondta, hogy gyermektartást az a szülő kérhet a másik szülőtől, aki a gyermeket neveli, s a másik félnek a gyermektartási kötelezettsége minden más kötelezettséget megelőz, így a kómában lévő nő is köteles azt fizetni.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Engin Akyurt)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés