hirdetés
Belföld

Három embert hallgatnak ki gyanúsítottként a belvárosi kettős gyilkossággal összefüggésben

hirdetés
Három embert hallgat ki a rendőrség gyanúsítottként a péntek hajnali, Budapest belvárosában történt kettős gyilkossággal összefüggésben: egy 18 éves fiatalt több emberen elkövetett emberölés, két társát pedig felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt - közölte Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője pénteken, sajtótájékoztatón.
Két embert megöltek Budapest belvárosában egy verekedésben
Bűnügyi helyszínelők Budapesten, a József Attila utcában, ahol megöltek két férfit egy verekedésben 2020. május 22-én. Hajnali 3 óra után értesítették a rendőrséget, hogy a belvárosban több ember összeverekedett, és többeket megkéseltek. A rendőrök a helyszínen két embert találtak az úttesten, súlyos szúrt sebesülésekkel. Mindketten a helyszínen meghaltak. A járőrök hat embert állítottak elő, a BRFK emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. MTI/Mihádák Zoltán
hirdetés

A rendőr alezredes elmondta: hajnali 3 óra 40 perckor kaptak bejelentést arról, hogy az V. kerületben, a Deák tér melletti úttesten csoportos verekedés történt. A rendőrök öt percen belül a helyszínen voltak, ahol két fiatalt találtak szúrt sérülésekkel, mindketten a helyszínen életüket vesztették.

Az elkövetők elmenekültek, de a rendőrök a személyleírás és ruházat alapján a bejelentéstől számított 10 percen belül elfogták a késeléssel gyanúsított fiatalt, aki épp csütörtökön töltötte be a 18. életévét. A fiatalember útközben eldobta a bűncselekményhez használt kést, ám azt a rendőrök a Paulay Ede utcában, egy autó alatt megtalálták.

hirdetés

Gál Sándor arról is beszélt, hogy az eddigi adatok szerint 10 fiatal verekedett össze, két, egymástól független, egymást nem ismerő társaság tagjai, akik 16 és 23 év közötti férfiak voltak és valamennyien budapestiek. Hozzátette: azt a nyomozás során kell tisztázni, hogy miért verekedett össze a két társaság és mi váltotta kis a súlyos bűncselekményt.

Forrás: MTI


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019