hirdetés
Belföld

Kuka mellett talált borosüvegből kínálta vendégét, ezzel halálát okozva

A borosüvegben ugyanis nem bor volt, hanem gyomirtó. Az orosházi lakossal szemben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelhetnek vádat.

Kuka mellett talált borosüvegből kínálta vendégét, ezzel halálát okozva
hirdetés

A békési rendőröket az orosházi kórházból értesítették arról, hogy egy beteg életveszélybe került, miután valamilyen kék színű folyadékot fogyasztott.

Ezt követően kiderült, hogy a később elhunyt illető egy orosházi tanyán vendégeskedett, ahol az ott élő pár nő tagjának volt régi ismerőse – írja a 24.hu.

A nő szilveszterre hívta meg a férfit, aki több napig is ott maradt, s italozás közben a nő élettársával elvégezték a ház körüli munkákat is.

Amikor elfogyott a sör és a pálinka, a nő január 3-án két borosüveget vett elő, és felajánlotta a vendégnek, hogy válasszon, melyikből kér. A férfi, amikor beleivott a folyadékba, megjegyezte, hogy az nagyon rossz ízű, és nem is kért belőle többet.

Később rosszul lett, így kórházba vitték, ám napokkal később meghalt.

A nő elmondta, hogy az utcán, egy szemetes mellett találta az üveget, ami csak egy műanyag dugóval volt lezárva. A vendégét anélkül kínálta meg, hogy megbizonyosodott volna arról, mit rejt az üveg.

Az igazságügyi szakértői vizsgálat eredménye szerint a palackban totális gyomirtó volt, ami a férfi halálát okozta.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Holger Detje)


hirdetés

További híreink
hirdetés