hirdetés
Belföld

Különös állítással állt elő az SZFE-maszkos nő támadója

A harminchét éves Ó. Bence azt állította, hogy voltaképpen a nő ment bele a késbe, amelyet ő a kezében tartott.

Különös állítással állt elő az SZFE-maszkos nő támadója
hirdetés

A férfi a kihallgatásán azt mondta a 24.hu értesülése szerint, hogy a nő volt az, aki belefordult a késébe, később azonban annyival még árnyalta ezt a meglepő vallomást, hogy „lehet, hogy megvágta” a nőt.

Azt is elismerte, hogy a maszk miatt kötött bele a nőbe, s vette elő a kését.

Az incidens még február 25-én történt a csepeli Szent Imre térnél a 151-es buszon, ahol egy férfi egy vitát követően vágta meg a nő arcát, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrség munkatársai rövid időn belül azonosították és elfogták a gyanúsítottat.

hirdetés

A nő könnyebb sérüléseket szenvedett, ám a támadás súlyosabb sérülés okozására irányult.

Az ügyészség továbbra is szükségesnek látja a férfi letartóztatását, így annak meghosszabbítását kérték, s közölték azt is, hogy a kerületi ügyészség gyorsított eljárásban szeretné bíróság elé állítani a férfit.

A gyanúsított már korábban is követett el garázdaságot, akkor éppen egy aláírásgyűjtés helyszínén.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés