hirdetés
Belföld

Lefelé tartó szakaszban van a járvány második hulláma

Müller Cecília szerint a koronavírus második hullámának elértük a csúcsát, és már lefelé tartó szakaszban vagyunk, ez azonban nem jelenti, hogy enyhíthetnénk az intézkedéseken.

Lefelé tartó szakaszban van a járvány második hulláma
hirdetés

Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatok ismertetését követően elmondta azt is, hogy az elmúlt napon elhunytak életkora 50 és 99 év között változott – derül ki az InfoStar.hu cikkéből.

Mint fogalmazott, a második járványhullám csúcsát már elértük, s jelenleg lefelé tartó szakaszban vagyunk. Ennek ellenére nem enyhíthetünk a védelmi intézkedéseken csak akkor, ha elegendően lesznek az oltott, vagy a fertőzésen már átesett személyek.

Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy már nagyjából kétszer annyian vannak a gyógyultak, mint az aktív fertőzöttek. Eközben fontosnak nevezte az egészségügy átoltását is, hiszen így a lehető legtöbbek vonhatóak az oltásba majd akkor, amikor már lesz elegendő vakcina.

Müller Cecília ismertette továbbá, hogy folytatódik az idősotthonokat érintő oltási kampány is a Moderna vakcinájával.

hirdetés

Az embereket ismét kérte rá, hogy oltakozzanak, egyébiránt viszont megjegyezte azt is, meglátása szerint a magyar emberek védőoltáspártiak.

Szólt arról, hogy a védőoltások számának pótlása érdekében a mai napon megjelent egy kormányhatározat, amely arról szól, hogy a magyar emberek élete védelmében a kormány egyéb beszerzési forrásokat is keres. E feladattal Szijjártó Péter külügyminisztert bízták meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés