hirdetés
Belföld

Merkely Béla elárulta, mennyire tartja hatékonynak a kínai vakcinát

Merkely Béla a Magyar Nemzetnek fogalmazta meg a kínai vakcinával kapcsolatos tapasztaltait és véleményét.

Merkely Béla elárulta, mennyire tartja hatékonynak a kínai vakcinát
hirdetés

A Semmelweis Egyetemen Merkely Béla elmondása szerint még nem találkoztak olyan, a kínai vakcinával beoltott személlyel, akinek ne lett volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitestje a két dózis beadását követően. Vagyis, minden esetben találtak kimutatható ellenanyagot – számol be róla a Magyar Nemzet cikke.

Merkely Béla szerint a kínai oltóanyag esetében is igaz az, ami az oltásokra általában – nevezetesen, hogy sokkal erősebb immunválaszt vált ki, mint maga a megbetegedés.

Az egyetemen végzett laboratóriumi mérési eredmények a Sinopharm-vakcinák beadását követően az átfertőzöttséghez képest akár többszázszoros ellenanyagszintet mutattak, azonban még a legalacsonyabb érték is olyan nagyságrendű volt, mint az átfertőzöttség hatására kialakuló ellenanyagszint.

A rektor megjegyezte, jelenleg már hatféle különböző vakcinát alkalmaznak hazánkban, ám ezek az oltóanyagok teljesen más technológiával készülnek, így egyszerre egy oltás nem tud mindenféle előnyt biztosítani.

hirdetés

A Sinopharm vakcinája esetében például előny, hogy nemcsak a tüskefehérje, de számos másféle fehérje is megtalálható, így sokféle fehérje ellen fejt ki immunreakciót. Hozzátette azt is, hogy a kínai vakcinának a legenyhébb az oltási reakciója, mivel pedig teljes elölt vírust tartalmaz, ezért a vírus fehérjének teljes spektrumában védelmet képes nyújtani.

Merkely Béla szerint ez utóbbi arra enged következtetni, hogy a Sinopharm vakcina a különböző vírusvariánsokkal szemben is meg tudja adni a legszélesebb immunitást.

Azt, hogy a közeljövőben akár a Pfizer, akár a Sinopharm vakcina esetében harmadik dózisra volna szükség, nem tartja valószínűnek.

(A borítókép forrása: MTI/Bús Csaba)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés