hirdetés
Belföld

Nagy átalakítás jöhet a kórházaknál

Olyan kórházak is akadnának az RTL Klub birtokába jutott dokumentum szerint, ahol csak nappal lehetne szülni, de újabb jelentős változás, hogy hét kórházban meg is szűnne az aktív betegellátás.

Nagy átalakítás jöhet a kórházaknál
hirdetés

Hét kórházban megszűnne az aktív betegellátás, valamint egyben ezek közül a krónikus betegellátás is, és újabb tizenhárom olyan intézmény is van, ahol a jövőben nem végeznének műtéteket – számolt be róla az RTL Klub egy, a birtokába került dokumentum alapján.

A csatorna riportja szerint a dokumentumot az Országos Kórházi Főigazgatóság készítette a múlt héten. Egyebek mellett az is szerepel benne, hogy a kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni, míg ügyeleti időben a kismamáknak a nagyobb, megyei kórházakba kellene menniük.

A „Fekvőbeteg-ellátási struktúra átalakításának szempontrendszere 2021” című dokumentumból kiderül az is, hogy ahol indokolt a műtétes osztály megtartása, ott igyekeznek arra, hogy az ügyeleti feladatokat a megyei, illetve Budapestre vonatkozóan a centrumkórház lássa el a jövőben.

Az elsődleges szempontnak a dokumentumban a szervezeti integráció megvalósítását nevezik meg, továbbá a nappali ellátási formák szélesebb körben való alkalmazását, s azt, hogy a jelenleg rendelkezésre álló szülészeti kapacitások ne koncentrálódjanak a megyei intézményekbe.

hirdetés

A csatorna riportja szerint a dokumentumban kiemelik, hogy a budapesti fekvőbeteg-ellátás jelenlegi struktúrája széttöredezett, és az intézmények területi ellátási kötelezettsége is több kórházhoz rendelten, több szakmában jelenik meg. A fejlesztésekkel is ennek a helyzetnek a megoldása a cél.

Az országos aktív ágyszám mintegy 2472 ággyal csökkenne a dokumentum szerint, amelyek nagy részét szakápolási és krónikus kapacitássá alakítják át ott, ahol nem szűnik meg a későbbiekben sem az egészségügyi ellátás.

Az RTL Klub megkeresésére az Országos Kórházi Főigazgatóság világossá tette, hogy egy munkaanyagról van szó, s a benne szereplő adatokról egyelőre nem született döntés. Alapelvük, hogy nem szüntetnének meg intézményt, azonban fontosnak tartják a betegellátás minőségét.

(A borítókép forrása: pixabay.com)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés