hirdetés
Belföld

Szlávik János továbbra is óvatosságra int

Ugyan kedvezően alakulnak a járványadatok, de továbbra is fontos az óvatosság, ahogyan az is, hogy mindenki oltassa be magát – hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője a Kossuth rádiónak nyilatkozva.

Szlávik János továbbra is óvatosságra int
hirdetés

Szlávik János a rádióműsorban az InfoStart.hu szerint elmondta, nem meglepő, hogy az idősebbek tömeges oltása után némileg csökken az oltakozási kedv, ám meglátása szerint a fiatalabbak is megtalálják a motivációjukat a vakcina beadatására. Akár azt, hogy beoltva ellátogathassanak bizonyos eseményekre.

Az embereknek tanácsolta, hogy a második dózist is adassák be, mert noha sokan bíznak benne, hogy egy oltás is elég a védelemhez, sajnos ez nem így van. A gyártól által meghatározott 80-95 százalékos védelem ugyanis csak a második oltást követő hetekben alakul ki.

Az első oltások ráadásul sokkal rövidebb védettséget adnak önmagukban, mint ami a második oltás felvétele után jellemző. A második dózis után legalább 6-8 hétig tart ugyanis a védettség, ami egyetlen adag oltás esetében aligha mondható el.

Az infektológus főorvos jelezte, hogy az AstraZeneca védőoltásának második adagja a 12 hét helyett korábban is felvehető.

hirdetés

Úgy véli, ebben a hónapban még biztosan kell maszkot viselni, hiszen az átoltottság aránya nem elég a társadalmi immunitás eléréséhez, ezért az óvatosság igen fontos.

(A borítókép forrása: MTI/Vajda János)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés