hirdetés
Belföld

Tanárnőjét késelte meg egy győri gimnazista

Ijesztő események szakították félbe a tanórákat Győrben egy középiskolában, ahol egy gimnazista támadott késsel a tanárnőjére, miután fizikából hármast kapott. A tizenhét éves fiú olyan súlyosan megsebesítette a pedagógust, hogy a mentők már eszméletlen állapotban szállították őt kórházba.

Tanárnőjét késelte meg egy győri gimnazista
hirdetés

Egy – névtelenséget kérő – szemtanú a Blikknek elmondta, hogy először semmi jele nem volt annak, hogy a tizenhét éves fiatal mire szánta volna el magát az osztályfőnöki helyett megtartott fizikaórán. A diák az elmondás szerint jelentkezett, és megkérdezte, hogy kiviheti-e a füzetét, amikor azonban az asztalhoz ért, azonnal rátámadott a késsel a tanárnőre, akinek segítségére egy másik diák sietett.

A rendőrök és a mentők rövid időn belül kiérkeztek, és az osztályteremben, a tanári asztalnál ülve meg is találták a késelőt. A megsebesített pedagógust eszméletlen állapotban szállították a közeli kórházba.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója szerint a tanárnő állapota már stabil, nincs életveszélyben, jelenleg azonban megfigyelés alatt van. A késszúrások a hátán és az alkarján érték, ami miatt műtétre is szükség lesz.

A késelő fiatalt a rendőrök elvezették, majd előállították és kihallgatták. A többi diákot az eset után hazaküldték.

hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében azóta azt írta, hogy minden szükséges segítséget és támogatást készek megadni a tanárnőnek és családjának, illetve az érintett iskolának, a diákokat pedig pszichológus segíti az eset feldolgozásában.

közleményben reagált a megdöbbentő ügyre.

„A tárca bízik benne, hogy az alapos rendőrségi vizsgálat mielőbb fényt derít a súlyos eset körülményeire, okaira”

– fogalmaztak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés