hirdetés
Belföld

Tizennégy ember halt meg közlekedési balesetben a hétvégén

A hétvégén tizenkét halálos baleset történt az országban, amelyek következtében összesen tizennégy ember vesztette életét.
Halálos baleset történt a 47-es főúton Székkutas és Orosháza között
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi (b) és egy traktor felborult pótkocsija a 47-es főúton, Székkutas és Orosháza között 2019. október 5-én. A főút 176-os kilométerszelvényében két személyautó és egy pótkocsis traktor ütközött össze. A balesetben egy ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek. MTI/Donka Ferenc
hirdetés

Péntek és vasárnap éjfél között összesen 154 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, amelyek közül tizenkettő volt halálos kimenetelű, s tizennégy ember vesztette életét ezekben. Negyven baleset végződött súlyos, százkettő pedig könnyű sérüléssel. Ittas vezetés gyanúja miatt ötvenkilenc személyt állítottak elő. 

A rendőrség honlapján megjelent közleményből kiderül az is, hogy összesen 563 személyt fogtak el a hétvégén, közülük kilencvenhárom embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, míg 356 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

hirdetés

Az összesen előállított 540 személy közül 279 fő ellen intézkedtek bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A hétvégén 302 esetben történt biztonsági intézkedés. 

Az ország területén 125 jogellenesen tartózkodó külföldi személyt tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a hatóságok, valamint 10 főt akadályoztak meg az ország területére történő illegális bejutásban. Tizenöt határsértőt fogtak el, öt személy ellen közokirat-hamisítás, 3 személy ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás. 


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019