hirdetés
Belföld

Újabb halálos hétvége az utakon – nyolcan vesztették életüket közlekedési balesetekben

A rendőrség nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy hónapban hatvanan haltak meg közlekedési balesetekben, azonban sajnálatos módon ezen a hétvégén is nyolc halálos közlekedési baleset történt.

Újabb halálos hétvége az utakon – nyolcan vesztették életüket közlekedési balesetekben
hirdetés

A rendőrség honlapján megjelent hír szerint október 18. és október 20. éjfél között százhatvankilenc személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt az országban, amelyből nyolc balesetben nyolcan vesztették életüket. Ötvenhat baleset végződött súlyos, százöt pedig könnyű sérüléssel. Ittas vezetés miatt harmincöt személyt állítottak elő ez érintett időszakban.

Ugyancsak a hétvégén 556 személyt fogtak el, közülük 113 főt ellenük érvényben lévő körözés alapján, 341 személyt pedig miközben bűncselekmény elkövetésén érték tetten őket. Biztonsági intézkedés 300 esetben történt, míg összesen 574 személyt állítottak elő, közülük 282 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A hétvége folyamán kilencven, az ország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, s kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, míg 17 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. További 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés