hirdetés
Belföld

Vádat emeltek két momentumos politikus ellen

Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz momentumos politikusok ellen emeltek vádat hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.

Vádat emeltek két momentumos politikus ellen
hirdetés

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt öt ügyben, hat személy ellen nyújtott be vádiratot a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az érintettek közt van két momentumos politikus, Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz is – írja a Blikk az ügyészség közleményére hivatkozva.

A vád szerint a gyanúsítottak még 2018 decemberében a Kossuth téri tömegdemonstrációkon különböző tárgyakat hajítottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba, valamint a sorfal áttörésének érdekében lökdösték a többi tüntetőt és a rendőröket is.

A vádlottak az ügyészség szerint az erőszakos magatartásukkal akadályozták a rendőröket jogszerű eljárásukban, s megnehezítették a feladatukat, hogy biztosítsák a Parlament védelmét.

Az eljárás eddigi részében a most megvádolt személyek részben egymástól elkülönülten, részben közösen cselekedve, csoportosan valósították meg tetteiket az ügyészség álláspontja szerint.

hirdetés

A ma benyújtott vádiratok többségében az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki a vádlottakra, de egy vádlott esetében nem láttak lehetőséget az egyszerűsített eljárásra, így az általános szabályok szerint eljárva, végrehajtandó szabadságvesztést javasoltak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés