hirdetés
Belföld

Vizsgálatot rendeltek el, mert önkéntesek vidám falfestést készítettek a gyermekorvosi rendelőbe

Az intézményen belüli vizsgálat mellett rendőrségi feljelentés is felmerült az ügyben.

Vizsgálatot rendeltek el, mert önkéntesek vidám falfestést készítettek a gyermekorvosi rendelőbe
hirdetés

Vasárnap az Összefogás Kőszegért Egyesület a közösségi oldalán számolt be róla, hogy „egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, szobáit, hogy hétfő reggel már egy mesés környezetbe léphessenek be a gyerkőcök és szüleik a doktornéni házába”.

A 24.hu cikke szerint azonban az önkéntesek jó szándékú munkája ellenére hamar akadt olyan is, aki kifogásolta a falfestést, méghozzá a polgármester személyében.

A polgármester kedden délután adott ki egy közleményt – amely a „Kőszegi Egészségházban jogszerűtlen körülmények között elvégzett munkálatokról” címet viselte – arról, hogy a falfestés az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül zajlott.

Mint a közleményben fogalmaztak:

hirdetés

„az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében, ahol az ingatlanért felelős vezetők jóváhagyása és a velük való egyeztetés nélkül végeztek dekorációs munkálatokat”.

Noha egyelőre a rendőrségi feljelentéstől eltekintenek, ennek lehetősége is felmerült, mivel az önkéntesek nem rendelkeztek a megfelelő engedélyekkel a falak kifestéséhez.

Ellenben a polgármester intézményen belüli vizsgálatot rendelt el a jogsértés kivizsgálására és az esetleges dolgozói mulasztás feltárása érdekében.

A kifestett rendelőről készült fényképek egyébként az Összefogás Kőszegért Egyesület Facebook-oldalán megtekinthetőek továbbra is.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Semevent)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés