hirdetés
Bulvár

A csernobili 30 kilométeres zónából származó rozsból készítenek vodkát

Az Atomik nevű röviditalt a Pripjatyot övező 30 kilométeres zónából származó rozsból készítik, Jim Smith professzor, az ital egyik megalkotója pedig azt állítja, hogy hiába kis mértékben szennyezett a rozs, a desztillációnak köszönhetően a párlat már csak bőven a határérték alatti sugárszennyeződöttséget mutat.

A csernobili 30 kilométeres zónából származó rozsból készítenek vodkát
hirdetés

A „kézműves vodkát” olyan gabonából és vízből készítik, amelyek a csernobili 30 kilométeres zónán belülről származnak, s ezzel ez az első olyan fogyasztói termék, amely az atomerőműt övező elhagyatott területről származik – írja a BBC.

A csoport azzal kezdte a projektet, hogy egy farmon gabonát kezdtek termeszteni, majd az az ötletük támadt, hogy a rozsból akár röviditalt is lehetne készíteni.

A kutatók azt vizsgálták több éven át korábban a zónában, hogy miként regenerálódik a föld az 1986-os katasztrófát követően, a vodka árusításától pedig azt remélik, hogy az érintett környéken élők számára némi támogatást jelenthet az abból származó bevétel.

Jim Smith leszögezte, hogy a desztilláció következtében a kis mértékben szennyeződött rozs sem jelent veszélyt, méréseik alapján pedig a kész termék esetében nincsen érdemi kimutatható sugárszennyezettség.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés