hirdetés
Bulvár

A helyiek érdekében parkolást tiltó táblákat tettek ki Ördög Nóráék kisboltjának környékén

A helybéliek életét saját elmondásuk szerint alaposan felforgatta Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja a nagy forgalom miatt, amely éppen egy kis utcára koncentrálódott Balatonakarattyán.

A helyiek érdekében parkolást tiltó táblákat tettek ki Ördög Nóráék kisboltjának környékén
hirdetés

A Blikk szerint most az önkormányzat parkolást tiltó táblákkal próbálta orvosolni a helyzetet, míg a műsorvezető és párja bejelentették, hogy a bolt elköltöztetése mellett döntöttek.

A műsorvezető és férje keserűen jelentették be, hogy elköltözik a Nekem a Balaton nevű kisboltjuk, valamint figyelmeztették az esetleges vásárlókat arra, hogy a héten a rendőrök büntethetik is azt, aki megáll a kisbolt utcájában, mivel lakó-pihenő övezet táblákat helyeztek ki.

A bolt még csak tavaly nyáron nyitott meg, de hetek alatt nagyon sok látogató özönlött oda, ami a forgalmat is jelentősen megnövelte az addig csendes kis utcákon, a lakókat pedig a zaj, forgalom és az ott parkoló autók is zavarni kezdték. Ellenvetéseiket nyílt levélben fogalmazták meg, valamint az önkormányzattól, s esetenként a rendőrségtől is segítséget kértek.

Kifogásolták egyebek mellett, hogy a nagy forgalom miatt nem érzik biztonságosnak a gyerekek számára a környéket, hiszen volt rá példa, hogy a gyorsan hajtó autósok majdnem elütöttek gyalogosokat, kerékpárosokat.

hirdetés

Az önkormányzat végül lakó-pihenő övezet táblákat helyezett ki, így azok, akik nem az érintett utcában élnek, nem parkolhatnak a helyszínen. A környék egyébként már 2013 óta ilyen övezetnek minősül, csak táblát nem helyeztek ki korábban.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés