hirdetés
Bulvár

Budapesten forgat Jason Momoa

A népszerű színész a magyar fővárosba érkezett, ahol filmet forgatnak vele – természetesen a hazai rajongók nagy örömére, akik abban bíznak, megpillanthatják a sztárt Budapesten.

Budapesten forgat Jason Momoa
hirdetés

Ismét Magyarországon forgat Jason Momoa, aki éppen néhány napja érkezett meg gépével, s még pár napig marad is a Bors cikke szerint.

A bulvárlap szerint Momoa várhatóan augusztus huszonötödikéig marad Budapesten, mivel a készülő Dűne című film egyes jeleneteit újraforgatják. Természetesen akadtak olyan rajongók, akik máris az egyik budapesti szálloda körül csellengnek annak reményében, hogy „véletlenül” megpillanthatják a színészt.

Érdekességként a lap kiemeli azt is, hogy Momoa dublőre is magyar származású, hiszen Megyeri Balázst hívhatják segítségül bizonyos jelenetekhez, ha a szükség úgy hozza.

A Borsnak a dublőr elmondta, hogy készenlétbe helyezték őt, így lényegében „bármelyik percben hívhatják”, hogy menjen, s helyettesítse Momoát egy-egy jelenetben. Hozzátette azt is, jól esik neki, hogy azt mondták, igényt tartanak rá.

hirdetés

A készülő Dűne-film bemutatóját egyébként idén decemberre tervezték, csak a koronavírus-járvány közbeszólt – így aztán még várni kell arra, hogy megtekinthessük a kész filmet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés