hirdetés
Bulvár

Kislány lett az első fővárosi újszülött, vidéken két baba is született éjféltájban

Kislány lett az első fővárosi újszülött.

Kislány lett az első fővárosi újszülött, vidéken két baba is született éjféltájban
hirdetés

A gyermek a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben jött világra 0 óra 25 perckor.

A kislány 3120 grammal született és az Elvira nevet kapta.

A fővárosi állami intézmények szülészetei közül másutt is született gyermek az új év első napján, de ők mind 1 óra után. Vidéken ugyanakkor két helyen, Nagykanizsán és Baján is született gyermek éjfél után 1 perccel.

A Zala megyei Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint Kovács Patrik nulla óra egy 1 perckor 3050 grammal, 53 centiméterrel, természetes úton jött a világra. A kisfiú a 29 éves édesanya negyedik gyermeke, családban először egy kislány, majd három fiú született.

hirdetés

A baba és édesanyja egyaránt jól vannak - közölte Vörös Attiláné szülésznő.

A Bajai Szent Rókus Kórházban éjjel 0 óra 1 perckor segítették világra az új esztendő első gyermekét. A kisfiú - Trszkits Endre - 3940 gramm súllyal és 53 centiméterrel született, császármetszéssel.

A 27 éves mélykúti édesanya, akinek Endre az első gyermeke, és a kisfiú is jól vannak.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés