hirdetés
Bulvár

Szalay Kriszta elérte: támfal épülhet, amivel meg lehet menteni budai otthonukat

Szalay Kriszta elkeseredésében éhségsztrájkba kezdett volna szomszédja házánál, hogy megmentse saját otthonát, azonban az új lakók több hónapnyi kérlelés után rávették magukat a támfal megépítésére.

Szalay Kriszta elérte: támfal épülhet, amivel meg lehet menteni budai otthonukat
hirdetés

Szalay Kriszta színésznő és férje budai otthona életveszélyessé vált, miután a falak repedezni kezdtek – idézi fel a Blikk, miután előzőleg már beszámolt a helyzetről. Most az az új fejlemény, hogy a lakók hosszas kérlelés után megkezdték a támfal építését, ám a színésznő szerint még így sincs megoldva a helyzet.

„A föld már így is csúszik ki alólunk, az újabb ásások miatt pedig már vékony jégen állnak a falak”

– fogalmazott a lapnak Szalay Kriszta, aki legkisebb gyermekét barátaihoz küldte ideiglenesen, míg ők maguk egyelőre a szomszédba költöznek, jobb híján, a helyzet rendeződéséig.

Megjegyezte azt is, hogy örülni nem tud, fáradtnak érzi magát, és nagyon rosszul esik az érintettek hozzáállása a kérdéshez. Bizonytalan azt illetően is, hogy mikorra lesz kész a támfal, s hogy eközben nem dől-e össze a házuk. Mindenesetre a munkások december huszadikán már nem dolgoznak, így reméli, addig készen lesz a támfal.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés