hirdetés
Gazdaság

A hús drágulására számítanak

A takarmányárak emelkedése miatt a hús ára is jelentős növekedésnek indulhat.

A hús drágulására számítanak
hirdetés

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke a Magyar Mezőgazdaságnak arról beszélt, hogy a termelési költség mintegy kétharmadát a takarmány teszi ki, amely 20-25 százalékos költségnövekedést eredményezett.

Ez a növekedés véleménye szerint idővel a kiskereskedelemre, majd végső soron a fogyasztói árakra is átterhelődik.

Csorbai Attila megjegyezte: a termelőknek a költségnövekedést muszáj beépítenie az árakba, hiszen nekik is fenn kell maradniuk.

Nehéz folyamatról van azonban szó, amely nem megy hirtelen, lévén, a kiskereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is fel kell készíteni.

hirdetés

Egyúttal kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány átrendezte a munkaerőpiacot, s egyes szektorokból a munkaerő jelentős kiáramlása volt megfigyelhető. Ez ugyan más szektorokban jelent meg, de az állattenyésztésen nem segített.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés