hirdetés
Gazdaság

Ez az áruházlánc most a magyarok „kedvence”

A forgalmi adatok alapján a Lidl lett az első, míg a második helyre a Spar jött fel.

Ez az áruházlánc most a magyarok „kedvence”
hirdetés

A Lidl vezeti a külföldi kézben lévő magyarországi boltláncok listáját, amire ugyan most először van példa, de a tavalyi év kiváló eredményei után aligha meglepő a fejlemény – derül ki a Napi.hu cikkéből.

  1. március és 2021. február vége között ugyanis a Lidl nettó árbevétele 667 milliárd forint volt, ami 21 százalékot meghaladó növekedést jelent az egy évvel korábbi 551 milliárd forinthoz képest.

A második helyen ezúttal 630 milliárd forintos bevételével a Spar áll, amely 2019-hez képest 10 százalékkal ért el több bevételt.

A harmadik helyen szerepel csak a korábban a lista élén álló Tesco, amely 2 százalékos csökkenéssel, 588 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el.

hirdetés

Negyedik a listán az Auchan, ugyanakkor ez az áruházlánc már növekedést – összesen 7 százaléknyit – ért el, nettó árbevétele így 356 milliárd forint volt.

A Penny Market bevétele 14 százalékos növekedéssel 307 milliárd forint felett alakult, s 19 százalékos növekedéssel az Aldi is 292 milliárd forint feletti forgalommal zárta az elmúlt évet.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Alexas_Fotos)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés