hirdetés
Gazdaság

Használt bútorokat vásárol vissza az IKEA újrahasznosítás céljából

A világ legnagyobb bútor-áruházlánca és gyártója, az IKEA azt tervezi, hogy újrahasznosított bútorokat dob majd piacra, amire meglátásuk szerint egyre inkább van igény.

Használt bútorokat vásárol vissza az IKEA újrahasznosítás céljából
hirdetés

A svéd bútorlánc jövő hónapban egy olyan sémát indít, amelynek keretében visszavásárolja a már nem kellő, megunt Billy könyvespolcokat és bizonyos más típusú termékeit, amelyekre a vásárlók már nem tartanak igényt – írja a BBC.

A kezdeményezést ráadásul a vásárlás és a fogyasztás „ünnepén”, azaz a fekete péntek napján indítják el, ami akár egyfajta szimbolikus állásfoglalás is lehet a fenntarthatóbb életvitel mellett.

A november 27-ei Black Friday-re utalva az IKEA vezetése kifejezte azon reményét, hogy kezdeményezésükkel egyszerűbbé és könnyebben elérhetővé teszik a fenntartható életvitelt, s remélik azt is, hogy ez a kezdeményezés segít majd az embereknek abban, hogy most, és az elkövetkező években visszaszorítsák a túlzó vásárlásokat.

A terv szerint a bútorokat akár az eredeti áruk felének megfelelő összegért vásárolná meg a bútorlánc, azonban természetesen nem készpénzt adnának a termékekért, hanem egy kupont, amelyet aztán az üzleteikben lehetne levásárolni.

hirdetés

Természetesen a visszaadandó bútorok állapota sem mindegy – minél jobban sikerült vigyázni rájuk a visszavétel előtt, annál nagyobb értékű lehet a kupon. Az újszerű, karcolásoktól mentes bútorokért az eredeti áruk 50 százalékának megfelelő értékű kupon jár majd, míg a kisebb hibák és karcolások mellett 40, a nagyobb, súlyosabb sérülések esetén pedig 30 százalékkal számolhatnak a bútortulajdonosok.

Az ajánlatot persze nem kell elfogadni a becslést követően sem, de ha valakinek megfelel a becsült érték, akkor a vevőszolgálaton ellenőriztetheti a terméket, és ott megerősítik a tényleges „árat”, amit a bútorért ad a lánc.

Az IKEA szerint egyes visszavásárolt termékeket szinte változatlanul forgalomba hozhatnak ismét, míg a „menthetetlenebb” darabokat újrahasznosítják – így aztán semmi nem vész el, amit a vásárlók visszaszolgáltatnak a kuponokért cserébe. A tervek szerint egyébként az ilyen újrahasznosított vagy újraértékesítendő bútoroknak külön részlegeket alakítanának majd ki.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés