hirdetés
Gazdaság

Kevesebb fogy a sertéshúsból

A keresleten is meglátszik már annak a hatása, hogy az elmúlt hónapokban a sertéshús ára jelentős mértékben emelkedett.
Sertés
Egyre csökken a sertéshús iránti kereslet (Forrás: pixabay.com / RitaE)
hirdetés

Az elmúlt egy év alatt átlagosan 25-30 százalékkal emelték a beszállítók a sertés tőkehús árát, és noha ennél valamivel kisebb volt az az áremelkedés, amelyekkel a boltokban a vásárlók találkoztak ugyanebben az időszakban, még így is a kereslet akár 20 százalékos visszaesését lehetett érzékelni – nyilatkozta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek. 

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője ugyancsak azt mondta, hogy csökkent a kereslet, kiemelve a sertéstermékek közül a karajt, mint azt a sertéshús fajtát, amelyet a leginkább érintett ez a tendencia. 

hirdetés

Az Aldi ellenben az éves összevetésben nem tapasztalt jelentős csökkenést a forgalomban, noha az árak emelkedése saját tapasztalataik szerint is jellemző volt. 

Az Auchan kommunikációs menedzsere a lapnak elmondta, hogy több összetevő határozza meg a sertéshús keresletét. Így például az a tapasztalat, hogy egyre kevesebben főznek otthon, ezért az otthon elkészített húsételek aránya is csökken. Mostanában egyébként nemcsak Magyarországon emelkednek a sertésárak, hanem a sertéspestis miatt az EU teljes területén, hiszen a Kínában keletkezett hiányt uniós eredetű húsból igyekeztek pótolni, továbbá Romániában is kényszervágásokra volt szükség, így ott is import húsra volt szükség. 

Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az árak emelkedése nem átmeneti, hiszen például a kínai kereslet továbbra is tartja magát. Ő viszont úgy látja, hogy a kereskedelmi forgalom csökkenésének oka leginkább a januári megcsappant fogyasztás – így aztán csak pár hét múltán lehet megmondani, hogy a keresletet az áremelkedés vagy a természetes közgazdaságtani folyamatok mérsékelték-e.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019