hirdetés
Gazdaság

Már közeledhetnek a dinnyeakciók

Az idei dinnyeszezon később indult, de ez nem jelenti azt, hogy ne érkezne el a dinnyeakciók ideje ebben az évben is – csak éppen egy kicsit még várni kell rájuk.

Már közeledhetnek a dinnyeakciók
hirdetés

Már megindultak a dinnyeakciók, és a magyar dinnye is szép lassan megérkezett a boltokba, de a vásárlók egyelőre nem özönlenek érte – derül ki a blokkk.com cikkéből. Noha a következő meleg hét kedvezhet a dinnyepiacnak, az mindenképpen kedvezőtlen lehet, hogy már július végéhez közeledünk, mire ez megtörténik.

A portál összehasonlította azt is, hogy az egyes áruházak mennyiért kínálták a dinnyét. Az online rendelést is teljesítő áruházak közül a Tesco és az Auchan idén 189 forintért adta a dinnye kilóját a most a szezon kezdetét jelentő július 15-én, míg a CBA a tavalyi 159 forint helyett most 299 forintot kért a dinnye kilójáért.

Ha pedig nem az online teret nézzük, akkor a 129 forintos kilónkénti árral a Penny bizonyul a legolcsóbbnak a portál szerint, míg a Sparban 199, az Auchanban pedig 134 forint a legkedvezőbb árú görögdinnye.

A Fruitveb termelői szakmai szervezet információja szerint egy hete még 240-280 forint volt a nagybani piacon ajánlott ár, de az majd az időjárás függvényében dől el, hogy mikor jöhetnek – ha jöhetnek – a száz forintos dinnyeárak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés