hirdetés
Gazdaság

Már van magyar sárgadinnye a boltokban

Megjelent a magyar sárgadinnye az áruházakban és a piacokon, és néhány hét múlva már nagyobb mennyiségben, a szabadföldi gyümölcs is elérhető lesz.

Már van magyar sárgadinnye a boltokban
hirdetés

Idén közel 525 hektáron termesztenek sárgadinnyét Magyarországon, így elmondható, hogy a tavalyihoz képest 5 százalékkal nőtt a termőterület. A betakarított termésmennyiség 16-18 ezer tonna körül lehet, azonban a tényleges mennyiség függ az időjárástól is. A sárgadinnye-szezon várhatóan szeptember végéig is eltarthat – írja az Agrarszektor.hu a NAK közleménye alapján.

A termőterületek mintegy harmada található Bács-Kiskun megyében, további harmaduk pedig Békés, illetve Csongrád-Csanád megye területén. Ezeken felül Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is vannak még jelentős területek.

A hazai termelők zöme két sárgadinnyefajta termesztésére specializálódott, amelyek egyike a kantalup fajtakör, a másik pedig a gália-típusú dinnyék csoportja, amely dinnyéket sokan cukordinnyeként ismernek édes ízük miatt.

A hazai sárgadinnye megközelítőleg 95 százaléka kerül belföldi piacra, míg a gyümölcs exportja annak sajátosságai miatt csak nagyon kis mennyiségben jellemző.

hirdetés

Jellemzően az utóbbi időben nőtt az igény a kisebb méretű, másfél-két kilogrammos dinnyék iránt, amelyhez már igazodott a hazai termelés is.

Az előző évekhez hasonlóan a hazai dinnyeszezon a sárgadinnyével indul, a görögdinnyére pedig még július 10. körülig kell várni az előzetes becslések szerint.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés