hirdetés
Gazdaság

Pályázatot írnak ki elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlására

Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Pályázatot írnak ki elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlására
hirdetés

A pályázat keretében magánszemélyek kaphatnak támogatást,

  • pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot,
  • nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot,

legfeljebb a jármű árának felét,

hirdetés

és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért atámogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

Az elektomos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése - tette hozzá.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés