hirdetés
Gazdaság

Remek számokat hozott az építőipar

Nagyot lendült az építőipari termelés októberben – a tavalyi év azonos időszakához képest 20,5 százalékos növekedést lehetett megfigyelni.

Remek számokat hozott az építőipar
hirdetés

Július óta a legnagyobb ütemben növekedett idén októberben az építőipari termelés, amely szeptemberhez képest 3,2 százalékos növekedést mutatott, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig 20,5 százalékkal volt magasabb – írja az InfoStart.hu.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből kiderül, hogy az év első tíz hónapjában 27 százalékos volt az építőipari termelés emelkedése az előző év azonos időszakához képest, amikor is – változatlan áron számolva – 21,3 százalékkal nőtt az építőipar termelése.

Októberben az épületek építése 18,8 százalékkal nőtt, míg az egyéb építményeké 22,3 százalékos növekedést mutatott, a növekedést a lakó-, kulturális, illetve ipari épületek építése, valamint az út- és vasútfejlesztési munkák eredményezték a statisztikai hivatal szerint.

Az építőipari vállalkozások októberben megkötött új szerződéseinek állománya 2,7 százalékkal haladta meg a tavalyit, ebből 2,8 százalékkal csökkentek a magasépítési szerződések, ám 8,5 százalékkal nőttek a mélyépítési szerződések.

hirdetés

Az október végi teljes szerződésállomány 10,1 százalékkal maradt el a tavalyitól, 40,6 százalékkal nőtt az épületek építésére kötött szerződések volumene, míg az egyéb építményeké 21,7 százalékkal mérséklődött.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés