hirdetés
Gazdaság

Sokan inkább nem esznek kínai éttermekben a koronavírustól tartva

A hazai kínai éttermek forgalmán komoly nyomot hagyott, hogy Kínában koronavírus-járvány ütötte fel a fejét, ugyanis sokan inkább nem mennek ilyen típusú étterembe „elővigyázatosságból”.
Kínai étel
Megcsappant a hazai kínai éttermek forgalma (Forrás: pixabay.com / Jing)
hirdetés

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Növekedés.hu-nak adott interjút a kérdésben, amelyben ismertette, hogy a Magyarországon működő kínai éttermek forgalma jelentősen csökkent, mert az emberek elővigyázatosságból inkább nem mennek ilyen típusú vendéglátóegységekbe. 

Elmondása szerint évente 140 millió kínai állampolgár utazik a világ különböző részeire, közülük 10 százalék, vagyis mintegy 12-14 millió fő érkezik Európa országaiba évről-évre. 

hirdetés

A legtöbben a kínai holdújév idején, illetve a nyári és őszi szezonokban utaznak, vagyis az elkövetkezendőekben a nyári szezon lesz frekventáltabb időszak, miközben azonban jelenleg 20 százalékos lemondás figyelhető meg a kínai vendégek részéről.

A portálnak a szakértő elmondta azt is, hogy a globális turizmusra a koronavírusnak egyelőre nem volt számottevő hatása, azonban sok múlik azon, hogy mikorra fejlesztik ki az ellenszert, illetve fékezik meg a kórokozó terjedését. 

Amennyiben pár hónap alatt sikerül a helyzetet normalizálni, a szektor valószínűleg megússza limitált gazdasági károkkal. Hazánk pedig viszonylag védett is, mert a vendégéjszakáknak itt csak mintegy 4 százalékát teszik ki éves szinten a kínai beutazások, ami hozzávetőleg 440 ezer vendégéjszakát jelent. 


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019