hirdetés
Gazdaság

Szűkítené az időseknek vásárlásra fenntartott idősávot a szakszervezet

hirdetés
A munkavállalók állásait féltve vetette fel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, hogy a jelenleg 9 és 12 óra közötti, az idősek számára a bevásárlásra fenntartott idősávot két órára kellene szűkíteni. Azt tapasztalták ugyanis, hogy nagymértékben visszaesett az élelmiszer-forgalmazás az elmúlt hetekben.
Bevásárlás
A szakszervezet szerint már nem jellemző a kezdeti, nagymértékű vásárlási hullám, így nem indokolt tovább fenntartani például a hétvégére vonatkozóan sem a háromórás idősávot (Forrás: pixabay.com / StockSnap)
hirdetés

A járványhelyzet miatti „rohamszerű vásárlás” mostanra már nem jellemző, ezért délelőttönként sem valószínű, hogy a boltokban tömeg alakulna ki, mindeközben pedig a gazdaságnak újra kell indulnia, hogy a fizetőképes vásárlóerő visszatérhessen. Ehhez azonban a vállalatoknak is át kell térni a rendes működésre – fogalmazta meg Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. 

Megjegyezte azt is, hogy az elmúlt hetekben a kereskedelmi adó kapcsán vetették fel multiláncok, hogy több száz munkavállaló elbocsátására lehet szükség, emellett viszont olyanról is hallani lehet, hogy a béren kívüli juttatáson spórolnak egyes munkaadók – ide értve a Szép-kártyás juttatás csökkentését.

hirdetés

Az idősávok hétköznapi szűkítése mellett azt vélik ideálisnak, ha teljes nyitvatartással, idősáv nélkül tarthatnának nyitva a hétvégéken a boltok, így ugyanis az idősebbek is vásárolhatnának, miközben a bolti forgalom kiegyensúlyozottabb lenne. A biztonságot növelné az is, ha vásárláskor kötelező volna a maszkviselés, illetve a bejáratnál kézfertőtlenítést hajtanának végre a vásárlók, míg a boltokban megfelelő távolságot tartanának. 

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is megszólalt a lapnak, aki indokoltnak tartotta a korábban bevezetett háromórás idősávot az akkori körülmények között, amikor is tömegek fordultak meg az élelmiszerüzletekben. 

Mostanra azonban már javasolták a döntéshozóknak az idősáv rövidítését, mivel a tapasztalatok szerint jelenleg a 11 és 12 óra közötti időszakban már kevesebben vannak a boltokban, s a járványhelyzet alapján sem valószínűek a tömeges megbetegedések. Emellett a hétvégi vásárlási korlátozások feloldását is támogatják, ami a munkavállalók számára is kiegyensúlyozottabb beosztást tenne lehetővé.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019