hirdetés
Gazdaság

Tovább kell majd dolgozni az alacsonyabb nyugdíjért

Nem túl kecsegtető a jövő nyugdíjasainak helyzete, hiszen nemcsak a korhatár emelkedése várható több országban is, de egyúttal a juttatások is csökkenhetnek.

Tovább kell majd dolgozni az alacsonyabb nyugdíjért
hirdetés

A jövőre nézve az a tendencia látszik bekövetkezni, hogy a nyugdíjkorhatár nőhet, a nyugdíj pedig csökkenhet több országban is – számol be róla a napi.hu az OECD egy friss tanulmánya alapján.

Az OECD tagállamaiban a 2017 közepéig ismert jogszabályok alapján az 1990-es években születetteknek átlagosan az 1940-ben születetteknek megállapított 63-ról 66 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, ami azt jelenti, hogy nekik már három évvel később lesz csak lehetőségük nyugdíjba vonulni. A legszembetűnőbb változást ott lehet majd észlelni, ahol a nyugdíjba vonulás korhatárát a várható élettartamhoz kötötték.

Az 1940-es és az 1996-os generációnál a 65 éves kornál várható élettartam várhatóan átlagosan 6,5 évvel emelkedik, s az OECD tanulmánya szerint annak ellenére, hogy több tagállam is emeli az öregségi nyugdíjkorhatárt, az ismert jogszabályokban rögzített korhatárváltozás alacsonyabb annál, mint amire az aktív és a nyugdíjas életperiódus közötti egyensúly fenntartásához szükség volna. Ennek oka, hogy az 1940-es és az 1996-os generációk között 10 százalékkal emelkedik a nyugdíjban töltött évek száma.

Vagyis az 1996-os generációnak a nyugdíjkorhatárának átlagos 67,2 évnél kellene lennie a jelenlegi jogszabályokból következő 65,8 éves kor helyett.

hirdetés

Akad néhány ország a tanulmány szerint – nevezetesen: Franciaország, Görögország, Kolumbia, Törökország, Luxemburg és Szlovénia –, ahol az öregségi nyugdíjkorhatár várhatóan 65 év alatt marad, míg tizennyolc tagállamban, így hazánkban is 65 éves nyugdíjkorhatárral lehet számolni. Mindez azonban még kecsegtető is azokhoz az országokhoz képest, ahol 70 év fölé emelkedhet a következő öt évben a nyugdíjkorhatár, márpedig várhatóan ezzel kell számolniuk az olasz, holland és dán munkavállalóknak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés