hirdetés
Időjárás

A hét végére alaposan lehűl az idő

A hét esővel és borongós időjárással veszi kezdetét, majd a hétvége felé közeledve egyre hidegebb is lesz.

A hét végére alaposan lehűl az idő
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn javarészt borult idő lesz, és csak kisebb körzetekben vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet. A déli és nyugati tájakon a látási viszonyok csak lassan javulnak. Délutántól újabb csapadékrendszer éri el a Dunától keletre fekvő területeket. Nappal a legmelegebb órákban 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.

Kedden általában erősen felhős, párás, helyenként ködös időre számíthatunk, napközben azonban átmenetileg kissé elvékonyodik a felhőzet. Eső is többfelé várható, illetve az Alpokalján havas eső, a hegyekben pedig havazás is lehet. Több helyen megélénkül a szél. A hőmérséklet éjszakai minimuma 0 és 5, a nappali maximuma pedig 3 és 8 fok között alakul.

Szerdán erősen felhős, borult lesz az ég, napközben pedig szórványosan – de este és hajnalban többfelé is – előfordulhat eső, illetve északnyugaton, északon havas eső, és a hegyekben havazás is. A szél élénk lehet, vagy néhol meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 2 és 9 fok között várható.

Csütörtökön eleinte erősen felhős lesz az ég, később azonban a felhőzet felszakadozik. Kezdetben többfelé, majd inkább északkeleten várható vegyes halmazállapotú csapadék. Többfelé megerősödik a szél, és viharos széllökések sem kizártak. Éjszaka a leghidegebb órákban -2 és +3 fok között alakul a hőmérséklet, majd nappal 1 és 6 fok közé melegszik az idő.

hirdetés

Pénteken változóan felhős idő ígérkezik, s számottevő csapadék napközben már nem valószínű. A szél sokfelé megélénkülhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma általában 1 és -5 fok között alakul, nappal pedig 0 és 5 fok közé melegszik az idő.

Szombaton változóan felhős idő valószínű, általában csapadék nélkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig -2 és +3 fok között valószínű.

Vasárnap változóan felhős lesz az ég, és helyenként havazhat is, a szél pedig megélénkülhet. Éjjel a leghidegebb órákban -4 és -10 fok között alakul a hőmérséklet, majd nappal -2 és +3 fok közé melegszik a levegő.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés