hirdetés
Időjárás

A héten még hűvös marad az idő

A hét utolsó napjain ugyan pár fokkal melegedhet az idő, de egyelőre továbbra is inkább a hűvös, felhős időjárás lesz jellemző.

A héten még hűvös marad az idő
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn északkeleten továbbra is erősen felhős idő várható időszakosan esővel, záporral, máshol viszont több órára is kisüthet a nap, és már a záporok, zivatarok esélye is csökken. Délután viszont ismét felhősödés kezdődik nyugat felől, ahol este el is eredhet az eső. A szél megélénkülhet, és a zivatarok környezetében meg is erősödhet. Nappal a legmelegebb órákban 20 és 24 fok között várható a hőmérséklet, majd késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés és sok magasszintű felhő lesz jellemző, ami mellett a napos időszakok rövidebb periódusokra szorulnak vissza, s többfelé zápor, zivatar is kialakulhat. A szél sokfelé megélénkül, illetve helyenként meg is erősödik. Éjszaka 9 és 14, míg nappal a legmelegebb órákban 18 és 24 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.

Szerdán eleinte sok felhő lesz az égen, délután viszont szakadozik és csökken a felhőzet. Eleinte több helyen, délután azonban már inkább csak keleten lesz zápor, s néhol zivatar. A szél nagy területen megerősödik. A hőmérséklet hajnali minimuma 9 és 15, a nappali maximuma pedig 17 és 22 fok között alakul.

Csütörtökön reggel és késő délután a gomolyfelhős időszakokat napsütés szakítja meg, és már záporra is csak futólag, a Dunától keletre kell inkább számítani. A szél élénk, erős is lehet olykor. Hajnalban a leghidegebb órákban 7 és 14, nappal a legmelegebb órákban pedig 18 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

Pénteken napos idő ígérkezik gomoly- és fátyolfelhőkkel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 20 és 25 fok között alakul.

Szombaton sok napsütésre lehet számítani a gomoly- és fátyolfelhők mellett, és legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. A hajnali 7-14 fokról nappal 20-26 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap több órára is kisüt a nap, de még lehetnek gomoly- és fátyolfelhők is az égen, és egy-egy zápor is előfordulhat. A légmozgás jellemzően mérsékelt marad. Éjszaka, hajnalban 9 és 15, nappal pedig 20 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Kari Shea)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés