Időjárás

A hétvégén akár havazhat is

hirdetés

A hétvégén ismét csapadékosabb időjárásra készülhetünk, és néhol havazhat is.

A hétvégén akár havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint** pénteken** túlnyomórészt borult lesz az ég, de reggel és kora délelőtt északkeleten még vékonyabb lesz a felhőtakaró, és délután északnyugat felől nagy területen csökken a felhőzet. A Dunántúlon, a középső országrészben, illetve az Alföld déli részén havas eső, eső, a Nyugat- és Észak-Dunántúlon pedig havazás is előfordulhat, s a délután második felében a csapadék egyre inkább a délnyugati országrészre vonul majd vissza. A szél Nyugat-Magyarországon időnként megélénkülhet. Nappal a legenyhébb órákban 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő.

**Szombat **éjjel nagyobb területen képződhet köd és rétegfelhőzet, aminek egy része napközben is tartósan megmaradhat, ám az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, majd késő délutántól dél felől megnövekszik a magasszintű felhőzet. A tartósan borult területeken előfordulhat hószállingózás, helyenként pedig megélénkülhet a szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig -1 és +5 fok között alakul.

Vasárnap dél felől a felhőzet növekszik és vastagszik, északon viszont még előfordulhat szűrt napsütés. Délen lesz a legnagyobb az esély a hószállingózásra, havazásra, havas esőre, délkeleten pedig eső is eshet. Északra haladva csökken a csapadék kialakulásának esélye. Helyenként a szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig -2 és +3 fok között várható.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés