hirdetés
Időjárás

Enyhe lehűléssel érkezik az ősz

Enyhe lehűléssel érkezik a szeptember, ráadásul a hét első felében még az ég is jellemzően felhősebb képet mutat majd.

Enyhe lehűléssel érkezik az ősz
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőndélelőtt az ország nagy részén kisüt a nap, azonban északnyugaton lehetnek még makacsabb felhők is az égen. Délután délnyugat felől ugyanakkor fokozatosan felhősödik az ég, és késő délutántól egyre többfelé ered el az eső. A Dunántúlon akár kiadós mennyiségű csapadék is eshet, míg a Tiszántúlra talán nem is jut ki az esőből. Az ország középső tájain késő délután, este záporok és heves zivatarok is előfordulhatnak, míg az északnyugati, északi szél megerősödik, és Sopron térségében akár viharos lökések is kísérhetik. A zivatarok környezetében ugyancsak lehet átmeneti erős, viharos széllökésekre számítani. Nappal a legmelegebb órákban a Dunántúlon már csak 22 és 26, másfelé viszont 27 és 31 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Keddenborult idő várható, kiváltképpen az egész nap zömmel felhős északi tájakon, ám napközben dél felől az ország más területein csökken a felhőzet. Délelőtt főleg a keleti és északi tájakon alakulhat ki eső, zápor, zivatar, azonban a csapadék délutánra javarészt elvonul és megszűnik. A Dunántúlon az északnyugati, illetve másfelé a délnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Éjszaka a leghűvösebb órákban 14 és 20, nappal a legmelegebb órákban pedig 17 és 26 fok között várható a hőmérséklet.

Szerdánnappal gomolyfelhők képződhetnek, emellett pedig fátyolfelhők is lesznek az égen, és északon helyenként előfordulhat záporeső is. A nyugatias szél időnként megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 19 és 25 fok között valószínű.

Csütörtökön jobbára közepesen és erősen felhős ég lesz jellemző, ám pár órás napsütés mindenhol valószínű. Helyenként előfordulhat záporeső, és időnként megélénkülhet a szél is. A hőmérséklet éjszakai minimuma 8 és 16, a nappali maximuma pedig 21 és 26 fok között valószínű.

hirdetés

Péntekennappal sok napsütés ígérkezik a gomolyfelhő-képződés mellett, helyenként azonban kialakulhat záporeső is, valamint időnként megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 22 és 27 fok között valószínű.

Szombatonalapvetően kevéssé, közepesen felhős lesz az ég, és nem valószínű csapadék kialakulása, viszont a déli, délnyugati szél időnként megélénkül. Éjjel a leghűvösebb órákban 8 és 17, nappal a legmelegebb órákban pedig 23 és 28 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap kevés gomolyfelhő lesz az égen, egyébiránt viszont sok napsütésre van kilátás. Néhol kialakulhat zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 24 és 29 fok között valószínű.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés