hirdetés
Időjárás

Felhős, csapadékos időnek nézünk elébe a héten

A héten az ősz a borongósabb oldalát mutatja meg, hiszen gyakorta lesz felhős az ég, és csapadék, akár hószállingózás is várható.

Felhős, csapadékos időnek nézünk elébe a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn feloszlik az éjjel képződött köd, és az ország nagy részén több órára is kisüt a nap, miközben a Nyugat-Dunántúlon azonban tartósan borult, párás maradhat az idő. Általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-13 fok között lesz jellemző, majd késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő.

Kedden többfelé rétegfelhők is lehetnek az égen a fátyolfelhők mellett, sűrűbb, kiterjedtebb köd pedig elsősorban a Dunától keletre várható, de napközben ez ritkulni és zsugorodni fog. Napsütésre inkább az ország középső és keleti részében lehet számítani. A ködös, rétegfelhős részeken szitálás, a nyugati határnál pedig gyenge eső is előfordulhat. A szél megélénkülhet, néhol meg is erősödhet. A hajnali -5, +5 fokról napközben 6 és 13 fok közé melegszik a levegő.

Szerdán nagy területen képződhet köd és rétegfelhőzet, amely helyenként tartósan meg is maradhat. Némi napsütés főleg az Alföldön és az északkeleti megyékben várható, de délutántól vastagodni kezd a felhőzet nyugat felől, és több helyen szitálás, éjjel pedig akár ónos szitálás is előfordulhat. Késő délutántól eső is eshet, elsősorban délnyugaton, és időnként a szél is megélénkül. Hajnalban a leghidegebb órákban -5 és +4 fok között várható a hőmérséklet, majd délutánra 4 és 11 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön dél, délkelet felé helyeződik az összefüggőbb felhőzóna, viszont főleg északkeleten maradhatnak erősebben felhős körzetek is, míg máshol kisüthet a nap. Este és éjjel észak felől újból vastagabb felhőzet érkezhet, és többfelé szitálás, valamint estétől északkeleten és délen szórványos eső, zápor is felütheti a fejét. Hajnalban és a késő esti óráktól az ország északkeleti harmadánál havas esőre, hószállingózásra is mutatkozik esély. Egyre több helyen élénkülhet meg, valamint néhol meg is erősödhet a szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet -3 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 4 és 11 fok közé esik majd.

hirdetés

Pénteken javarészt erősen felhős, borult idő lehet, és szórványosan eső is előfordulhat. Éjszaka és hajnalban havas eső és hószállingózás sem kizárt az északkeleti határnál, valamint ködfoltok is előfordulhatnak. A szél megélénkülhet, helyenként megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 4 és 11 fok között várható.

Szombaton változóan felhős időnek nézünk elébe némi napsütéssel, azonban eleinte még ködfoltok is előfordulhatnak. Kis eséllyel némi eső, zápor előfordulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet a szél. A hőmérséklet hajnali minimuma -2 és +6 a nappali maximuma pedig 7 és 14 fok között várható.

Vasárnap eleinte kevesebb, majd a nap második felében több felhőzetre számíthatunk, és szórványosan eső, zápor is kialakulhat. Délelőtt még ködre is lehet számítani, és a szél is sokfelé megélénkülhet, valamint néhol meg is erősödhet. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 6 és 12 fok között várható.

(A borítókép forrása: pixabay.com / congerdesign)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés