hirdetés
Időjárás

Harmadfokú figyelmeztetést is adtak ki a zivatarok veszélye miatt

Az ország több megyéjére is piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a zivatarok veszélye miatt.

Harmadfokú figyelmeztetést is adtak ki a zivatarok veszélye miatt
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a mai napon délnyugat felől több hullámban zivatarok vonulnak át, melyeket főleg keleten, délkeleten heves, a Tiszántúlon pedig károkozó jelenségek kísérhetnek.

A zivatartevékenység az esti órákra a keleti tájakra szorul vissza, s késő estére várhatóan meg is szűnik.

Az elsődleges veszélyforrás általában a nagy mennyiségű, intenzív csapadék (20-30 mm), azon felül pedig a jégeső és a viharos erejű, akár 60-80 km/órás szél lehet. Az ország keleti tájain akár 2 centimétert meghaladó jég és 90-100 km/h-nál is erősebb szélrohamok is előfordulhatnak.

Holnap napközben, de leginkább délután északkeleten és a Dunántúl északi és középső területein is kialakulhat elszórtan zivatar, ám ekkor a csütörtökihez hasonlóan erős viharokra már nem kell számítani.

hirdetés

A meteorológiai szolgálat kitér arra is, hogy a keleti tájakon ugyan van esély piros fokozatú riasztás kiadására, de egyelőre a számítások szerint inkább a narancs fokozat lehet indokolt.

A meteorológiai szolgálat harmadfokú, piros figyelmeztetést adott ki zivatarok veszélye miatt a mai napra az alábbi megyék területére:

  • Csongrád-Csanád megye,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye,
  • Békés megye,
  • Hajdú-Bihar megye,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Másodfokú a figyelmeztetés a zivatarok veszélye miatt a következő megyékben:

  • Somogy megye,
  • Baranya megye,
  • Tolna megye,
  • Bács-Kiskun megye,
  • Pest megye,
  • Heves megye,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

Az összes többi megyére vonatkozóan a zivatarok veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett felhőszakadás veszélye miatt öt nyugati-északnyugati megye – Zala megye, Vas megye, Veszprém megye, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye – kivételével mindenhol elsőfokú a figyelmeztetés.

(A borítókép forrása: met.hu)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés