hirdetés
Időjárás

Ismét melegszik az idő, de a zivatarok sem maradnak el

A héten sokfelé ismét melegszik a napi csúcshőmérséklet, ugyanakkor továbbra is lehet záporokra, zivatarokra számítani.

Ismét melegszik az idő, de a zivatarok sem maradnak el
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn nyugaton, délnyugaton még előfordulhat eső, azonban később gomolyosodik a felhőzet és a legtöbb helyen napos, gomolyfelhős idő várható. A legtöbb napsütésre a Tiszántúlon számíthatunk. Napközben még helyenként esetleg kialakulhat záporeső, a Dunántúlon pedig megélénkülhet az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet nappali maximuma 27 és 31 fok között lesz, majd késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Kedden is napos idő ígérkezik kevély gomoly-, és fátyolfelhővel, jobbára csapadék nélkül. A szél a Nyugat-Dunántúlon időnként megélénkül. Hajnalban a leghidegebb órákban 14 és 21, nappal a legmelegebb órákban pedig 28 és 34 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán marad a napos idő kevés gomolyfelhővel. Csapadékra nem kell számítani, a szél a Dunántúlon néhol megélénkülhet. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 32 és 37 fok között alakul.

Csütörtökön is napos idő lesz, csapadék pedig inkább csak a nyugati határvidéken és a hegyekben fordulhat elő esetleg. A szél főként a Dunántúlon megélénkül, illetve Sopron és a Fertő környékén meg is erősödhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 16 és 23, a nappali maximuma pedig 33 és 38 fok között várható.

hirdetés

Pénteken már erőteljesebb gomolyfelhő-képződés is várható a napsütés mellett, és nyugat, északnyugat felől egyre több helyen lehet számítani záporra, zivatarra is. A szél a Dunántúlon megerősödhet, s a zivatarokat átmenetileg viharos széllökések is kísérhetik. Hajnalban a leghűvösebb órákban 17 és 23, nappal a legmelegebb órákban pedig 30-35 fok kötül lehet a hőmérséklet.

Szombaton erőteljes gomolyfelhő-kéződés várható a napsütés mellett, melyet szórványosan záporok, zivatarok is kísérhetnek. A szél a Dunántúlon megélénkülhet, megerősödhet. Hajnalban 18 és 23, délután 27 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, s elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is. A szél élénk, erős ös lehet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 16 és 21, a nappali maximuma pedig 27 és 33 fok között alakul.

(A borítókép forrása: pixabay.com / BrandeePember)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés