hirdetés
Időjárás

Lehűlésre számíthatunk a héten

A héten csapadékosabb, borongósabb, hűvösebb időre van kilátás.

Lehűlésre számíthatunk a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn az északkeleti tájakon, illetve délelőtt átmenetileg a Dél-Dunántúlon lesz naposabb idő, máshol azonban sok felhő várható. Délnyugaton többfelé várható zápor, zivatar, és néhol tartósabb eső is. A szél csak kevés helyen élénkül meg. A hőmérséklet nappali maximuma 21 és 26 fok között lesz még, estére pedig 14 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a felhőzet egyre szakadozottabbá válik, és az ország nagyobb részén még némi napsütés is várható. Késő délutántól fátyolfelhők érkeznek, és elszórtan eső, zápor, zivatar is kialakulhat. A szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, és helyenként megerősödik, valamint a zivatarok térségében erős széllökések is lehetnek. A hajnali 7-16 fokról nappal 21-26 fok közé melegszik a levegő.

Szerdán hosszabb-rövidebb napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, majd késő délutántól nyugat felől a felhőzet erősebben megnövekszik. Napközben szórványosan eső, zápor, zivatar is kialakulhat, majd késő délutántól a Dunántúlon többfelé is várható csapadék. Hajnalban lehet pára- és ködfoltok képződésére számítani. A hőmérséklet éjszakai minimuma 5 és 14, a nappali maximuma pedig 19 és 24 fok között alakul.

Csütörtökön eleinte erősen felhős lesz az idő, de a Dunántúlon már délelőtt határozottabban csökkenhet a felhőzet, míg elsősorban a Tiszántúlon egészen estig lehet felhősebb az ég. A csapadékzóna napközben egyre keletebbre helyeződik, és szakadozottabbá válik. A szél sokfelé megélénkül, és a Dunántúlon helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 14 és 21 fok között alakul.

hirdetés

Pénteken fátyolfelhők, illetve kisebb számban még gomolyfelhők is lehetnek az égen, s helyenként előfordulhat záporeső is. Hajnalban pára- és ködfoltok kialakulására lehet számítani, a légmozgás pedig többnyire mérsékelt marad. Hajnalban a leghidegebb órákban 2 és 13, nappal a legmelegebb órákban pedig 17 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton a Dunától keletre is egyre kevesebb lesz a gomolyfelhő, és számottevő csapadékra nem kell számítani. Hajnalban pára- és ködfoltok előfordulhatnak, a szél pedig napközben élénk, olykor erős is lehet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 3 és 12, a nappali maximuma pedig 17 és 22 fok között várható.

Vasárnap gyengén felhős, napos, száraz idő lesz, hajnalban pedig még előfordulhatnak pára- és ködfoltok is. A szelet többfelé élénk, az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 17 és 22 fok között várható.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Computerizer)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés