hirdetés
Időjárás

Továbbra is hideg idő lesz

A héten továbbra is hidegre lehet számítani, még azokon a napokon is, amikor derültebb lesz az idő.

Továbbra is hideg idő lesz
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn várhatóan borult lesz az ég, majd északnyugat felől a felhőzet csökkenni, szakadozni kezd. A csapadékzóna eleinte a Dunától keletre, majd késő délelőtt a Tiszántúlra korlátozódik, és még a délután folyamán elhagyja az északkeleti megyéket is. Alapvetően esőre, de az Északi-középhegység környezetében havas esőre is számítani lehet. A szél megélénkülhet, és a Dunántúlon sokfelé meg is erősödhet. A nappali 1, 6 fokról késő estére -3 és +3 fok közé hűl le a levegő.

Kedden elsősorban a Dunántúlon süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap, azonban a Tiszántúlon borult maradhat az ég, és a Duna–Tisza közén is felhősebb maradhat az ég. Szitálás, hószállingózás csak néhol várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet -5 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 0 és +5 fok között várható.

Szerdán éjjel pára, köd, illetve rétegfelhőzet lehet az égen, amely hol lassabban, hol gyorsabban feloszlik – így helyt adva egy kis napsütésnek. Délutántól fátyol-, illetve középszintű felhők érkezhetnek nyugat felől, azonban számottevő csapadék ekkor sem várható. A szél a Kisalföldön megélénkül. A hajnali -8, -1 fokról nappal -1 és +4 fok közé melegszik a levegő. A minimumhőmérséklet hajnalban a fagyzugos tájakon ellenben akár -13 fokig is kúszhat.

Csütörtökön általában erősen felhős vagy borult idő várható, illetve nyugat felől csapadékzóna érkezik fölénk, melynek nyomán keleten és délkeleten eső, északon, északnyugaton, illetve az ország nyugati felén-kétharmadán akár havas eső, havazás is várható. A szél megélénkülhet, s néhol meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnali minimuma -10 és 0, a nappali maximuma pedig 0 és +7 fok között várható.

hirdetés

Pénteken eleinte erősen felhős idő várhat ránk, azonban egyre több helyen kezdhet vékonyodni, szakadozni a felhőzet, és immár a délkeleti területeken is egyre kevésbé kell csapadékra számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet -5 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 0 és +9 fok között alakul.

Szombaton elsősorban réteg- és fátyolfelhőkre számíthatunk, és némi napsütés sem kizárt. Néhol előfordulhat szitálás, hószállingózás is, és hajnalra köd képződhet helyenként. Hajnalban -7 és +3 fok között alakul a hőmérséklet, majd kora délutánra 0 és +8 fok közé enyhül az idő.

Vasárnap változóan felhős idő várható, s kicsi marad a számottevő mennyiségű csapadék esélye. Ködfoltok ekkor is előfordulhatnak, azonban a szél gyenge vagy mérsékelt lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 1 és +6 fok között alakul.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Alain Audet)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés