hirdetés
Időjárás

Továbbra is hűvös idő lesz a hétvégén

A hétvégén továbbra is hűvös idő lesz, ráadásul felhők is gyakran lehetnek az égen.

Továbbra is hűvös idő lesz a hétvégén
hirdetés

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint pénteken reggel és délelőtt még kisüthet a nap az ország nagy részén, azonban azután erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, a felhők pedig délutánra ellaposodnak és szétterülnek, ezzel borongós képet mutatva. Csapadék még nem lesz jellemző, esetleg gyenge záporeső alakulhat ki. A szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon pedig erős széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul, majd késő estére 2 és 6 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton sok gomolyfelhő lesz az égen, amelyek jobban össze is állhatnak. Dél felől a fátyolfelhőzet is növekedik, majd este megvastagodik a felhőzet. Napközben inkább csak néhol alakul ki zápor. A szelet a Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet éjszakai minimuma -3 és +4, a nappali maximuma pedig 10 és 15 fok között alakul.

Vasárnap reggelre már felhős lesz az ég mindenhol, majd dél felől összefüggő csapadéksáv érkezik, amely lassan helyeződik észak felé. Északkelet felé haladva kisebb eső is várható, a szél pedig helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 8 és 15 fok között várható.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés