hirdetés
Időjárás

Valamelyest enyhül az idő a héten

Az előttünk álló héten továbbra is gyakran lesz felhős az ég, és továbbra is hideg lesz, azonban a hét vége felé enyhülhet valamivel a hőmérséklet.

Valamelyest enyhül az idő a héten
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn a legtöbb helyen derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, és reggel északkeleten, majd késő délutántól nyugat felől lehet több felhőre számítani, Több helyen megélénkül a szél, amelyet néhol időnként erős lökések is kísérhetnek. Nappal -2 és +4 fok között alakul a csúcshőmérséklet, majd késő estére jellemzően -1 és -9 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben fokozatosan szakadozik és vékonyodik a felhőzet, s miközben nyugaton felhős lesz az ég, keleten viszonylag sok napsütésre van kilátás. Hószállingózás, gyenge havazás elsősorban a nap első felében fordulhat elő, leginkább a Dunántúlon. A hőmérséklet éjszakai minimuma -3 és -10 fok között lesz jellemző, a nappali maximuma pedig -2 és +5 fok között alakulhat.

Szerdán a nap második felében kezd el csökkenni a felhőzet, nappal pedig elszórtan várható csapadék jobbára gyenge eső, reggel ónos eső, északkeleten pedig hószállingózás vagy kisebb havazás formájában. A szél a Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és akár (a havas területeken) -15, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 0 és 4 fok között valószínű.

Csütörtökön napos idő lesz valószínű, de északkeleten erősen felhős területeken is lehetnek átmenetileg, és gyenge eső is előfordulhat. A szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 (a derült, havas helyeken -6 és -10), a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 5 és 10 (az Északi-Középhegységben 2-4) fok közöss alakul.

hirdetés

Pénteken erősen megnövekszik a felhőzet, és főleg a Tiszántúlon lehet napsütésre számítani. Elszórtan csapadék is várható, amely eső, de északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. A hőmérséklet éjszakai minimuma +1 és-10 fok között alakul, ám a szélvédett, derült, havas tájakon -15 fokig is hűlhet a levegő. A nappali maximumérték 0 és 8 fok között várható.

Szombaton egyre több helyen szakadozik fel és csökken a felhőzet, és jelentéktelen csapadék csak kis eséllyel fordul elő. Hajnalban a leghidegebb órákban +2 és -7, nappal a legmelegebb órákban pedig 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap tovább csökken a felhőzet és több órára is kisüthet a nap. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 4 és 10 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés