hirdetés
Időjárás

Zivatarok és erős szél veszélyére figyelmeztetnek kedden is

hirdetés
A mai napon is erős szél és zivatarok veszélye miatt adott ki első, illetve másodfokú figyelmeztetéseket a meteorológiai szolgálat.
Figyelmeztető előrejelzés
Több megyére is figyelmeztetést adtak ki erős szél veszélye miatt (Forrás: met.hu)
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedd reggeltől ismét sokfelé fokozódhat viharossá előbb a nyugati, majd az északnyugati szél.

Az északi országrész magasabban fekvő, hegyvidéki területein és az Észak-Dunántúlon 90 km/órát meghaladó erejű szél is előfordulhat, máshol a legerősebb széllökések inkább 65-90 km/óra körül alakulnak. 

hirdetés

Délután veszít az erejéből a szél, ám erősebb, 45-60 km/óra körüli széllökések még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, elsősorban az északi országrészben és az Alföldön. 

A fentiekkel párhuzamosa kedden hajnaltól ismét stabilizálódik a légkör, és az eső, zápor mellett a Dunántúl északkeleti felén, majd az Északi-középhegység térségében és az Alföldön is előfordulhatnak még a nap első felében zivatarok.

Ezeket néhol 70 km/órát meghaladó szélroham, illetve kisebb méretű jég is kísérheti. 

A meteorológiai szolgálat zivatarok veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a mai napra az alábbi megyékre:

  • Pest megye,
  • Nógrád megye,
  • Heves megye,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye,
  • Hajdú-Bihar megye.

Emellett erős szél miatt Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye területére adtak ki másodfokú (narancs) figyelmeztetést, továbbá Zala és Baranya megye kivételével minden más megyében elsőfokú a figyelmeztetés. 


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019