hirdetés
Külföld

A szülők szerint meg lehetett volna menteni a manchesteri támadás 8 éves áldozatát

A 2017. májusi manchesteri robbantás legfiatalabb áldozatának szülei úgy vélik, hogy az akkor nyolc éves kislány azért hunyt el, mert nem részesült megfelelő elsősegélyben.

A szülők szerint meg lehetett volna menteni a manchesteri támadás 8 éves áldozatát
hirdetés

Az akkor nyolc éves Saffie-Rose Roussos annak következtében hunyt el, hogy a lábán lévő sérülései miatt túl sok vért veszített – írja a BBC.

A most kiszivárgott információk szerint ugyanakkor a lány ellátása során akadtak hiányosságok, így például nem alkalmazott senki a vérzés csökkentésére szorítókötést. Az előzetes közlés szerint egyébként Saffie sérülései az élettel összeegyeztethetetlenek voltak.

A lány családjának ügyvédei ugyanakkor három különböző szakértőt is felkértek arra, hogy vizsgálják meg a gyermek halálának körülményeit – úgy vélik ugyanis, hogy nem lett volna lehetetlen megmenteni a lány életét, ha megfelelően látják el őt.

Saffie szülei egészen eddig abban a hitben éltek, hogy lányuk nem szenvedett sokat, mert azonnal elhunyt a támadás során. Most azonban kiderült, hogy amivel eddig csitítani tudták fájdalmukat, nem igaz, hiszen a lány a nekik elmondottak szerint még közel egy óráig életben volt súlyos sérülése ellenére. Mint vélik, ez idő alatt ráadásul elszalasztották a lehetőségeit annak, hogy segítsenek a gyermekükön.

hirdetés

A szülőknek ezen felül tudomására jutott, hogy a kórházba szállítás során a mentőszemélyzet egyik tagjától a lány azt kérdezte:

„Meg fogok halni?”.

Saffie édesapja a BBC-nek azt mondta, hogy lányát meggyőződése szerint meg lehetett volna menteni, az pedig, ami újabban tudtukra jutott, olyannyira felzaklatta őt, hogy már kislánya régi fényképeire sem érzi úgy, hogy rá tudna nézni többé.

A jelentés szemtanúk vallomásaira, valamint biztonsági kamerák és a mentők testkamerái által rögzített felvételekre alapozza a közölt információkat.

A korábbiakkal szemben most kiderült, hogy a lány nem volt eszméletlen a robbantást követő pillanatokban, hanem fejét és kezeit is mozgatni tudta, és karjaival sikerült feltápászkodnia kissé. Beszámolók szerint ekkor vizet kért, és azt, hogy valaki hívja oda az édesanyját.

Noha többen próbáltak segíteni a kislányon, senki sem alkalmazott szorítókötést, vagy csökkentette a vérzést más módon. Az elsők közt volt ugyan, akit egy rögtönzött hordágyon kivittek az épületen kívülre, ám akkor még nem volt ott mentőautó, így egyet le kellett inteni.

A jelentésből kiderül, hogy az emberek amilyen hamar csak lehetett, megtettek mindent azért, hogy kórházba juttassák a lányt, azonban kiderült az is, hogy nem volt a mentőautón minden, a lány ellátásához szükséges eszköz.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés