Külföld

Arra kötelezték a váló férfit Kínában, hogy fizesse ki a házimunkát, amelyet felesége végzett

Egy pekingi bíróság egy válási ügyben a férjet arra szólította fel, hogy fizesse meg a felesége által a házasság ideje alatt elvégzett házimunkát.

Arra kötelezték a váló férfit Kínában, hogy fizesse ki a házimunkát, amelyet felesége végzett
hirdetés

A nő számára a férfi köteles lesz 50 ezer jüant, átszámítva több mint 2 millió forintot megfizetni az öt éven át végzett megfizetetlen munkáért cserébe – írja a BBC.

A bíróság döntése természetesen online eszmecserékhez és vitákhoz vezetett, s akadt olyan is, aki nemhogy egyetértett a döntéssel, de még kevesellte is azt az összeget, amelyet a bíróság a férfival megfizettet.

hirdetés

A bíróság döntését megelőzően Kínában új törvények léptek hatályba. Ennek értelmében az a férj vagy feleség, aki jelentősen nagyobb részt vett ki a házimunkából, gyermeknevelésből, illetve akár egy idős, beteg rokon gondozásából, mint egykori párja, netán segítette őt a munkavégzésben, mindezért kompenzációt kérhet. Eddig ilyen igényt csak akkor lehetett jelezni, ha a felek előzőleg házassági szerződést kötöttek.

A válófélben lévő pár egyébként 2015-ben kötött házasságot, a férfi pedig tavaly nyújtotta be a válókeresetet. A nő azért kért kompenzációt férjétől, mert nem kapott tőle semmilyen segítséget sem közös gyermekük nevelésében, sem pedig a házimunkában öt éves házasságuk során.

A bíróság igazat adott a nőnek, s a férfit kötelezte havi 2000, illetve egy összegben 50000 jüan megfizetésére a nő által végzett munkáért. A döntés indoklásakor a bíró megjegyezte, hogy válások esetén általában felosztják a javakat a két fél között, az elvégzett házimunka azonban olyasmi, amelynek értékét ilyen módon felosztani nem lehet.

A közösségi oldalakon többen kifejtették véleményüket az esettel kapcsolatban, s míg egyesek azt mondták, a férfiaknak ideje volna több otthoni munkát végezniük, mások a nőnek ítélt összeget kevesellték. Megint mások a nőket arra buzdították, hogy házasságkötés után se mondjanak le a karrierjükről, amivel szükség esetén önállóságukat biztosítani tudják.


hirdetés

További híreink
hirdetés