hirdetés
Külföld

Az Egyesült Államok szerint nem igaz, hogy kudarcba fulladtak volna az Észak-Koreával folytatott tárgyalások

Az Egyesült Államok tagadta, hogy az újabb, atomfegyver-mentesítésről folytatott tárgyalások kudarccal végződtek volna, s ehelyett úgy fogalmaztak, hogy „jó megbeszélések” alakultak ki a két ország között.

Az Egyesült Államok szerint nem igaz, hogy kudarcba fulladtak volna az Észak-Koreával folytatott tárgyalások
hirdetés

Észak-Korea azt kifogásolta, hogy az Egyesült Államok „semmit sem vitt a tárgyalóasztalhoz”, s ezzel magyarázta azt is, hogy megszakadt a találkozó. Az két ország tisztviselői szombaton találkoztak Svédországban annak érdekében, hogy a tárgyalásokban kialakult holtponton átlendüljenek – idézi fel a BBC hírportálja.

Az újabb fejlemények azt követően történtek, hogy Észak-Korea új rakétát tesztelt, és a korábbiakhoz képest láthatóan nagy fejlődést sikerülhetett elérnie.

A szombati volt az első formális munkatárgyalás azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetnél júniusban találkoztak. Ezúttal egyik vezető sem volt jelen személyesen Svédországban, hanem tisztviselőik képviselték az országokat. A találkozó helyszíne egy Stockholmtól északkeletre fekvő, Lidingo nevű sziget volt, ahol Észak-Korea helyi nagykövetsége is található.

Szombat este az észak-koreai tisztviselő újságíróknak azt mondta, hogy a tárgyalások „nem teljesítették be a várakozásaikat”, ezért szakadtak félbe. Elmondása szerint az Egyesült Államok rugalmas hozzáállást és kreatív megoldásokat ígért, azonban mélységes csalódást okozott az észak-koreai félnek, mivel „nem hajlandó feladni a régi nézőpontját és hozzáállását”.

hirdetés

Mindeközben az amerikai külügyminisztérium épp ellentétes hangvételű közleményt adott ki, megfogalmazva, hogy az észak-koreai delegáció első nyilatkozatai nem reflektálnak a 8 és fél órás tárgyalás tartalmára vagy hangulatára, ahol az Egyesült Államok szerint „kreatív ötletek és jó tárgyalások” alakultak ki.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés