hirdetés
Külföld

Az Iszlám Állam vállalta magára az afgán börtönt ért támadást

Az Iszlám Állam terrorcsoport vállalta magára azt a támadást, amely az Afganisztán keleti részén található Dzsalálábád városában lévő börtönt érte. Az eset során több száz fogvatartott próbált meg kiszökni.

Az Iszlám Állam vállalta magára az afgán börtönt ért támadást
hirdetés

A támadás helyi idő szerint vasárnap este vette kezdetét, amikor fegyveresek a börtön bejáratánál két autóbombát hoztak működésbe. Ezt követően egész éjjel folytatódott a támadás, és még hétfőn reggel is szemben álltak egymással a terroristák és a biztonsági erők – derül ki a BBC híréből.

A tartomány egy szóvivője elmondta, hogy legkevesebb huszonegy ember vesztette életét a támadás során, valamint negyvenhárom ember megsérült, s ezért a közeli kórházakba szállították őket.

A szóvivő megjegyezte, hogy három támadót megöltek, azonban a többiek továbbra is ellenállnak a felső szinten a biztonsági erőknek.

A börtönben több mint ezerhétszáz fogvatartott van, közülük sokan tálib milicisták, illetve az Iszlám Állam harcosai – közölte az AFP hírügynökség egy biztonsági forrásra hivatkozva.

hirdetés

Egyelőre nem tudni, hogy a támadást esetleg szándékosan azért tervezték-e volna meg, hogy az intézményből rabokat szöktessenek meg, vagy sem.

Éppen az afgán kormányzat és a tálibok közötti ideiglenes tűzszüneti megállapodás harmadik, s egyben utolsó napján történt az incidens, miközben több tálib fogvatartottat is elengedtek annak reményében, hogy azzal elősegítik a szemben álló felek között a békefolyamatot.

Az Iszlám Állammal ugyancsak szemben álló tálibok előzőleg közölték, hogy nem ők a felelősek a támadásért, míg előbbi terrorcsoport magára vállalta a történtek elkövetését.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés