hirdetés
Külföld

Bálnaszobornak köszönhetően menekült meg egy metrószerelvény Hollandiában

Egy holland metróbaleset azért nem ért tragikus véget, mert éppen egy hatalmas szobor volt a pálya mellett, amely mintegy „felfogta” a szerelvényt, s így az nem zuhant a mélybe.

Bálnaszobornak köszönhetően menekült meg egy metrószerelvény Hollandiában
hirdetés

A Rotterdamhoz közeli Spijkenisse település metrója egy korlátot átszakítva állt meg a pálya végén túlhaladva vasárnap valamivel éjfél előtt állt meg egy bálnaszobor tetején – írja a BBC. A hírportál szerint a metró annak köszönhetően nem zuhant a tíz méterrel lentebb lévő vízbe, hogy a De Akkers nevezetű metróállomáson egy bálnafarkat ábrázoló szobor lényegében megtartotta a levegőben.

Hétfőn a NOS nevű holland nemzeti televíziócsatornának nyilatkozva egy tisztviselő elmondta, hogy egyelőre még próbálják eldönteni, hogy miként tudnák lehozni óvatosan és ellenőrzött körülmények között a metrót.

A metró – meg nem nevezett – vezetője el tudta hagyni a szerelvényt segítség nélkül is, és noha nagyobb sérülése nem keletkezett, egészségi állapota felmérése céljából kórházba vitték őt.

A kérdéses szobor egyébként a „Bálnafarkak” nevet viseli, és Maarten Strujis az alkotója. Az installáció 2002-ben került a metróállomáshoz. Maga a szobor alkotója egyébként azt mondta, meglepte őt, hogy a műalkotás nem tört el a szerelvény súlya alatt.

hirdetés

„Már majdnem húsz éve ott van… és valójában arra számítanánk, hogy a műanyag idővel bomlik, azonban látszólag nem ez a helyzet”

- mondta az eset kapcsán Strujis.

A művész hozzátette azt is, hogy mindenképpen szeretne pár fényképet, hiszen még csak nem is gondolt arra, hogy egy nap ilyesmi történik a szoborral.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés